Blokád alá veszik a Tartományi Kormány épülete melletti kereszteződést és koncerteket szervekznek Újvidék polgári gyűlései hétfőn este.
A terv szerint 20 órakor blokkolják a Mihajlo Pupin sugárút és a Žarko Zrenjanin utca kereszteződését, a Banovina és az újvidéki Városi Képviselő-testület épülete mellett, követelve a helyi közösségek tanácsai megválasztására irányuló szavazás kiírását Újvidéken.
A beszédek és kórusfellépések mellett fellép majd DJ Blockade, az Atheist Rap és Marčelo is.
„Azt akarják, hogy elveszítsük a lelkesedést, a szolidaritást, az összetartást, hogy egymás ellen fordítsanak bennünket, megosszák a társadalmat, és így nyugodtan folytathassák bűnös tevékenységüket. Hétfőn meglátják majd, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy tervezték – igaz?” – áll a tiltakozásra való felhívásban.
Hozzáteszik: Újvidék lesz „Szerbia első szabad városa”.
„Nincs erősebb hatalom a szabad polgárnál! 47 gyűlés, 47 követelés, több száz polgár, diák, motoros, veterán, egy kereszteződés, egy nagy követelés, Újvidék szíve, és egy nagy kérdés, amire talán választ is adunk” – tették hozzá a polgári gyűlések képviselői.
Az újvidéki gyűlések az elmúlt öt hétben minden kedden 30 kereszteződést blokkoltak a városban, követelve a helyi közösségi tanácsok választásának kiírását.
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!