Ha érthető is a magyar kormány aggodalma az ukrán szervezett bűnözés jövőbeni alakulásával kapcsolatban, ennek hangoztatása kevésbé hiteles annak fényében, hogy az egyébként oroszbarát Szerbia uniós csatlakozását ugyanez a kormány teljes mellszéleséggel támogatja. Annak ellenére, hogy a szerb szervezett bűnözés most sokkal erőteljesebben jelen van Európában, mint az ukrán – írja a telex.hu.
A kilencvenes években Szerbiában is háború dúlt, ennek az egyik következménye lett az, amitől sokan az ukránokat is féltik: a szerb félkatonai csoportok tagjai közül sokan később az alvilágban találták meg a számításaikat. Mára a szerb bűnszervezetek fontos szerepet játszanak abban, hogy a dél-amerikai kokain Európába jusson, ebben pedig gyakran együttműködnek más balkáni vagy nyugat-európai maffiacsoportokkal.
Emellett a szerb illegális fegyverkereskedelem továbbra is a délszláv háború során felhalmozott fegyverekből él, és a Közel-Kelet, valamint az Észak-Afrika felől érkező menekültek Európába csempészéséből is oroszlánrészt vállalnak a szerb bűnözők. És ami talán a legfontosabb, hogy mindezt a szerb-magyar határszakaszon teszik. Az így szerzett pénzeket pedig gyakran Európában mossák tisztára, leginkább a vendéglátáson keresztül. A Szerbiában tapasztalt politikai korrupció elleni küzdelem mellett a szervezett bűnözés elleni harc az egyik legfontosabb feltétele Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásainak.
A szerb bűnbandákat a jól felépített, hierarchikus szervezetek jellemzik, míg az ukránok a maffiaszerű szerveződés helyett inkább laza csoportokat alkotnak. Az ukránok ugyan erősek a kiberbűnözés, az emberkereskedelem és a pénzmosás területén és gyakran orosz, moldáv és grúz csoportokkal is együttműködnek, de nincsenek úgy beágyazódva a nemzetközi hálózatokba, mint amennyire a szerbek például a drogkereskedelemben. Összességében a szerbek jelenleg sokkal erősebbek és erőteljesebben jelen vannak a fegyver-és drogkereskedelemben, mint az ukránok.
Arról, hogy a Fidesz szerint mekkora veszéllyel járna, ha Ukrajna az EU tagja lenne, mennyire hiteles az ukrán szervezett bűnözéssel való riogatás, milyen tényleges kockázatokkal kell majd valóban szembenézni a háború után, bővebben ITT lehet olvasni.
Illusztráció: Shutterstock