A választások kiírására vonatkozó követelés lesz a június 28-ra meghirdetett diáktüntetés fő üzenete – közölték Veljko Aleksić, a Belgrádi Politikai Tudományok Karának hallgatója és Đorđe Petrović, a Niši Bölcsészettudományi Kar hallgatója.

Aleksić és Petrović az Insajdernek elmagyarázták, hogy a mostani tiltakozás a március 15-ihez képest abban különbözik majd leginkább, hogy időközben megváltoztak a körülmények.

„Az emberek a március 15-i tüntetést úgy fogták fel, mint az addigi küzdelem egyfajta csúcspontját, míg a mostani június 28-át inkább a folyamat felerősítéseként és felgyorsításaként látjuk” – mondta Petrović.

Elmondása szerint az elmúlt három hónapban jelentősen megváltoztak a körülmények.

„Minden valahogy más. A helyzet, amelyben mi, diákok vagyunk, és úgy általában az emberek is újabb elnyomó intézkedéseken estek át időközben – mindez befolyásolja magát a tüntetést és azokat a körülményeket, amelyek között az meg fog történni” – jelentette ki Petrović.

Belgrádi kollégája hozzátette, hogy várhatóan a hatalom ezúttal is – már ki tudja hányadszor – győzelemként fogja értelmezni a történteket.

„Igaz, nyár van, és elképzelhető, hogy ennyi hónap után egyesek fáradtabbak, de az energiacsökkenés nem jelenti a támogatás csökkenését is” – fogalmazott. Véleménye szerint ez különösen fontos tudni, főleg ha a hatalom – ahogy szokta – most is ellentüntetést szervez minden nagyobb diáktüntetésre.

„Ők is veszítenek az energiából – de támogatásból is” – tette hozzá.

Biztosított arról is, hogy nincs ellentét a hallgatók és a professzorok között, hozzátéve, hogy a tanárok nyilvánvalóan úgy látják, jobb, ha online oktatás van, míg a diákok ezzel nem értenek egyet.

„Mi elvi alapon ragaszkodunk az eredeti követeléseinkhez. Mi ebbe az egészbe ‘mindent vagy semmit’ alapon vágtunk bele” – mondta.

Emlékeztetett, hogy a diákok korábban már kijelentették: számukra sokkal fontosabb az igazságosságért való küzdelem, mint az, hogy megmentsenek egy tanévet. Hozzátette, hogy maguk a blokádok a mozgósítás eszközei. Megjegyezte, hogy az online oktatás – még ha nem is figyelnek rá túlságosan az emberek – óriási mennyiségű időt vesz el egy egyetemistától.

„Ez mégiscsak egyetemi oktatás. Ezért nem adjuk fel a blokádokat” – zárta gondolatait Aleksić.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!