„Pásztor Bálint úr a Pannon Televízióban szerepelve kijelentette, hogy az EXPO a legfontosabb rendezvény Szerbiában. Ezzel a nyilatkozatával ismét megmutatta, hogy a hatalom számára fontosabb Szabadka, Vajdaság és egész Szerbia polgárainak érdekeinél” – olvasható a Szerbia Új Arca (Novo Lice Srbije) nevű párt szerkesztőségünkhöz küldött sajtóközleményében.

„Pásztor úr figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az országnak mennyi pénzébe fog kerülni az EXPO megszervezése, miközben Szabadkán nincs egyetlen olyan utca sem, amelyen ne tátonganának óriási kátyúk. Ahelyett, hogy az alapvető infrastrukturális problémákat oldaná meg, a hatalom olyan grandiózus projektumokra pazarolja az erőforrásokat, amelyek felől nem tudni, hogy abból a helyi lakosságnak mi haszna lesz majd” – áll a közleményben.

A Szerbia Új Arca arra is emlékeztet, hogy a koalíciós partnerrel való megállapodás alapján már két éve menekülnek a helyi közösségi választások kiírásától. Az egészségügyi rendszer összeomlóban, a kórházak széthullóban, a polgárok pedig a tönkrement infrastruktúrával és a nem biztonságos életfeltételekkel szembesülnek nap, mint nap, figyelmeztet a párt.

„Pásztor úr, ezzel a kijelentésével megsértette és elárulta Szabadka polgárait! Az egyedüli erköcsös lépés ebben a pillanatban az lenne, ha lemondana, koalíciós partnereivel együtt” – üzeni Szerbia Új Arca.

Pásztor Bálint (Pannon RTV)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!