Az igazság napját és a fordulat pillanatát ígérik június 28-ára egy dokumentumban az egyetemisták, de Szerbia Aleksandar Vučić vezetésével soha nem fogja átengedni az országot olyanoknak, akik rettegésben akarják tartani a polgárait – üzente az X-en Ana Brnabić házelnök, aki szerint a tiltakozók el akarják üldözni a befektetőket is, ami miatt százezrek maradhatnak munka nélkül.
„Ők úgy számolnak, hogy a blokád első öt napja alatt Szerbia 292 millió eurót fog elveszíteni, ha pedig tovább tart, ez meghaladhatja a 800 millió eurót is! Ez 800 millió a nyugdíjakra, a fizetésekre, az egészségügyre, az iskolákra, a gyermekes családok támogatására! Ezt akarják ők elvenni ettől a néptől!” – írta.
A parlament elnöke szerint az egyetemisták a diplomáciai képviseleteket is el akarják üldözni, és teljes elszigeteltségbe akarják taszítani az országot.
„Még egyszer: minek nevezzük ezt? Terrorizmusnak? Fasizmusnak? Vagy még mindig túlzunk, amikor a blokádos náci ideológiát és terrorizmust valódi nevén nevezzük? Elkezdtetek lőni ránk? Nem ijedtünk meg” – emelte ki Brnabić.
Az egyetemeket blokád alatt tartó egyetemisták június 28-ára hirdették meg újabb tömegtiltakozásukat, és sajtóhírek szerint a főváros legfontosabb közlekedési csomópontjait akarják blokkolni egészen addig, amíg ki nem írják a rendkívüli parlamenti választásokat.
A belgrádi Autokomandán már volt korábban egy tömeges tüntetés (Fotó: Mina Delić)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!