Szeptember közepén olyan katonai parádé lesz Belgrádban, amilyent még nem látott a régió, és a polgárok olyan dolgokat fognak ott látni, amiről nem is tudnak – jelentette be Aleksandar Vučić államfő.
„Tovább erősítjük a haderőnket, ami erőteljes fegyvertény ahhoz, hogy eltántorítsa azokat, akik azt gondolnák, hogy Szerbia könnyű préda. Mi így óvjuk a békét és a stabilitást, de ezzel senkit nem veszélyeztetünk” – tette hozzá.
Elmondása szerint bizonytalan időket élünk, és az Egyesült Arab Emirátusokkal is magasabb szintre fogja emelni az ország a katonai együttműködést.
Korábban sok szó esett arról, hogy Szerbiában újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot, de az erről szóló törvényt nem fogadták el, és a kormány is hallgat arról, milyen kapacitások állnak ehhez a rendelkezésre és milyen határidők vannak.
Illusztráció: 021.rs
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

