A Belügyminisztérium közlekedésrendészeti igazgatósága pénteken 24 órás közlekedési ellenőrzést hajt végre az európai közlekedésrendészeti hálózat – a ROADPOL – tagállamaival együttműködésben.

Az Alcohol and Drugs Marathon (Alkohol- és drogmaraton) elnevezésű ellenőrzés elsősorban az alkohol és pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés szabálysértéseinek felderítésére irányul.

A Belügyminisztérium közleménye szerint ez az akció, amelyet egy időben hajtanak végre egész Európában, a ROADPOL nemzetközi közlekedésrendészeti akciójának része, amely egy héten keresztül fokozott ellenőrzést jelent.

A közlemény kiemeli, hogy Szerbia útjain – csakúgy, mint az európai közlekedésrendészeti hálózat minden tagállamában – fokozott közúti ellenőrzés lesz, Alkohol- és drogmaraton elnevezéssel.

Az akció a ROADPOL kampány részeként zajlik, amely június 16-án, hétfőn kezdődött, és június 22-ig, vasárnapig tart.

A Belügyminisztérium minden rendelkezésre álló közlekedésrendészeti erőforrást mozgósított, és naponta több mint 8.000 járművet és sofőrt ellenőriznek – áll a közleményben.

Az akció első három napja alatt 626 olyan járművezetőt azonosítottak, akik alkohol hatása alatt vezettek, 102 vezetőt súlyos, nagyon súlyos vagy teljes ittasság állapotában állítottak elő a rendőrségre, míg 32 sofőrt azért tartóztattak fel, mert pszichoaktív szerek hatása alatt vezettek – közölte a Belügyminisztérium.

Goran Popović rendőrségi alezredes, a közlekedésrendészeti igazgatóság munkatársa hangsúlyozta, hogy a Belügyminisztérium ismételten felszólít minden járművezetőt, hogy legyenek felelősségteljesek és körültekintőek, tartsák be a közlekedési szabályokat, és ne vezessenek alkohol vagy más tiltott szer hatása alatt – saját, valamint a többi közlekedő biztonsága érdekében.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!