Olaszországban pénteken tartják a „fekete pénteknek” nevezett 24 órás általános sztrájkot, amelyet öt szakszervezet hirdetett meg. A legfőbb követelések a védelmi költségvetés csökkentése és az ezekből felszabaduló források átcsoportosítása az egészségügybe, oktatásba, a közösségi közlekedésbe és a munkahelyi biztonságba. A szakszervezetek ezen kívül bérnövelést, kollektív szerződések megújítását, a munkaidő csökkentését követelik, valamint ellenzik a privatizációt és a bizonytalan határozott idejű munkaszerződéseket.

A sztrájk június 19-én 21 órakor kezdődött, és június 20-án 21 óráig tart, és jelentős fennakadások várhatók a légi-, vasúti- és helyi közlekedésben egész Olaszországban – számol be az olasz La Stampa.

A legnagyobb fennakadások a vasúti közlekedésben várhatók, mivel az állami vasúttársaság dolgozói is bejelentették, hogy ők is 24 órás sztrájkot tartanak – ez pedig tömeges járattörlésekhez vezet.

A légi közlekedésben a sztrájkba csomagrakodók, a repülőgépekhez utasokat szállító buszok sofőrjei, valamint a földi kiszolgálószemélyzet is bekapcsolódott.

A repülések csak két idősávban lesznek biztosítva: reggel 7 és 10 óra, illetve este 18 és 21 óra között – közölte az Olasz Polgári Légiközlekedési Hatóság (ENAC).

Az autópályák dolgozói is sztrájkolnak június 19–20. között 22 óráig, ami forgalomlassuláshoz, fizetőkapuk lezárásához és csökkentett útmenti segítségnyújtáshoz vezet – írja a La Stampa.

Az utolsó általános sztrájkot 2024. november 29-én tartották, amikor a CGIL és UIL nevű nagy szakszervezetek tiltakoztak a kormány költségvetési terve ellen. Akkor a köz- és magánszektor dolgozói is részt vettek a munkabeszüntetésben.

Az Air Serbia két római járatot törölt

A szerb nemzeti légitársaság, az Air Serbia a mai napon két római járatát is törölte az olaszországi általános sztrájk miatt.

A Tanjug hírügynökségnek az Air Serbia közölte, hogy az JU402 és JU403 számú járatok, amelyek Belgrád és Róma között közlekednek, nem indulnak el. Ugyanakkor a társaság hozzátette: a sztrájk nem érinti a többi járatot, és a nap hátralévő részében nem terveznek további törléseket.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!