Látványos és aggasztó felvételeket tett közzé a Sóvidék Televízió csütörtökön a parajdi sóbánya fölötti munkaterületről. A friss drónfelvételeken több méter mély szakadékok és megsüllyedt területek láthatók a parajdi sóbánya körüli munkaterületen. A képsorok megerősítik: a föld alatti üregek egyre nagyobb területen roppannak be, a felszín helyenként megnyílik. A látvány sokkoló, a szakemberek szerint a bánya egyes pontjai továbbra is instabilak, és újabb beomlásokra is számítani kell, írja a Transtelex.

A bánya födémének beszakadásától már a katasztrófa kezdetétől tartanak a szakemberek, egyik első intézkedés volt homokzsákokkal megpróbálni kivédeni az árhullámot, amit egy totális beszakadás okozott volna. Az elég hamar kiderült, hogy a hirtelen beszakadás veszélyétől nem kell tartani, helyette fokozatos, kisebb-nagyobb beomlások keletkezhetnek, és a bánya feltöltődése után néhány napra meg is jelentek az első kráterek, amelyek fokozatosan nőttek. Ezek egy része már egyesült, így óriási árkok, sós vízzel telt szakadékok látszanak a felvételen.

Eközben Kovács J. Szilamér geológus a közösségi oldalán arra figyelmeztetett, hogy a Párhuzamos bánya egy kritikus pontján várható a következő nagy beszakadás. Szerinte valószínű, hogy a Dózsa-akna felvonószerkezetének masszív betoneleme adhatja meg magát elsőként, ami további szerkezeti károkat is okozhat. Hozzátette: bár az érintett szakasz különösen sérülékeny, a bánya többi része jelenleg stabilnak tűnik.

A födémbeszakadásokra egyébként Petres Sándor Hargita megyei prefektus is reagált csütörtökön. Mint elmondta, ezek a régi bányaüregekből sós vizet szorítottak ki, ami újabb lökést adott a Korond-patak sótartalmának. A veszélyeztetett térség lakóinak evakuálása továbbra is érvényben van, a hatóságok szerint a helyzet súlyos, de nem romlott a lakossági biztonság szempontjából. Petres szerint a legnagyobb gondot most az okozza, hogy továbbra is édesvíz áramlik be a sóval telített rétegekbe – ez sós oldat formájában a felszínre jut, növelve a víz sókoncentrációját.

Luci Ervin, a vízügyi hatóság műszaki igazgatója megerősítette: a reggeli mérések szerint valóban nőtt a sótartalom, és a szennyezés első hulláma már elérte a Marost, és Soborsint (Săvârșin) térségénél már mérhető. A román hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy a szennyezés ne jusson át Magyarországra – elsősorban víztározók megnyitásával és folyamatos hígítással.