A Belgrádi Egyetemen a 2025/26-os tanév valószínűleg november elsején kezdődik majd, a mostani pedig október 31-én ér véget – értesült nem hivatalos forrásból a Blic.
A javaslatról június 25-én szavaz majd az egyetem szenátusa.
A beiratkozások pontos időpontjai a kormány által meghatározott költségvetési keretszámok meghatározása után lesznek ismertek, csak ezt követően írják majd ki az egyetemek a felvételi pályázatokat.
Ðuro Macut kormányfő Vladan Ðokić rektorral nemrégiben azt közölte, hogy a kvótákról június végéig dönt a kormány, de azok nem fognak csökkeni, az elsőévesek beiratkozását pedig július utolsó hetében szervezik meg.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

