Irena Vujović volt környezetvédelmi miniszter és Milan Đurić, Újvidék város korábbi polgármestere is tagja lesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) igazgató bizottságának.
Ők ketten Danica Drašković és Goran Knežević helyére kerülnek a bizottságba, miután azokat a NIS közgyűlésének pénteki ülésén felmentették tisztségükből.
Korábban a NIS igazgatóbizottságának tagjai havi 7000 eurós fizetést kaptak, de ez az adat mára már nem nyilvános.
Irena Vujović idén áprilisig a kormány környezetvédelmi minisztere volt, erre a tisztségre 2020-ban nevezték ki.
Csak vonogatta a vállait a környezetvédelmi miniszter Pirotban
Az Istinomer tájékoztatása szerint Vujović mesterokleveles közgazdász, a Megatrend egyetemen szerzett oklevelet, ahol doktori tanulmányokat is folytatott. A Szerb Haladó Pártba 2008-ban lépett be. Előbb a párt főbizottságának, majd 2016. május 28-től elnökségének is tagja lett.
A KRIK információi szerint Irena Vujović és családja vagyona mintegy 13 millió euróra tehető.
A NIS igazgatóbizottságába bekerült Milan Đurić is, aki azt követően mondott le idén februárban, hogy haladópárti verőlegények összetörték egy egyetemista lány állkapcsát. Az egyetemisták követeléseinek egyike éppen az volt, hogy Đurić távozzon tisztségéből.
Milan Đurić, Irena Vujović (Fotók: N1, Nova)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!