Június 20-án, pénteken egy közösségi térrel gazdagodott Zenta városa: a Szép utca 15-ös házszám alatt található BázisPont Közösségi Tér újrahasznosított anyagokból készült képzőművészeti alkotások kiállításával „mutatkozott be” a megnyitón megjelent mintegy ötven polgárnak.

A műsorvezető szerepét Gajda Szilvia látta el, aki elsőként Bakos Tímeát, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatóját kérte fel, hogy szóljon a jelenlévőkhöz:

– Az újrahasznosított anyagokból színes és ötletes alkotások születtek, s a legtöbb alkotás a bolyais diákokhoz kapcsolódik, ami öröm és megtiszteltetés is a számomra – mondta Bakos, aki hozzátette, nagyon örültek a felkérésének, és Szilviával már évek óta remek az együttműködésük.

Az igazgató után Balla Ákos Zwara, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára elmondta, hogy ez a fajta művészet ma már a kortárs képzőművészetnek egy fontos részét képezi, amelyet értéknövelő művészetként tartanak számon.

– A hulladék magasabb szintre emelése vagy használati tárggyá varázsolása a mai világban nagyon fontos, hiszen az újrahasznosítás kiemelt szerepet kap a mindennapi életünkben – mondta Balla, aki hozzátette, néhány harmadikos diáknál elkezdődött egy folyamat, ami akár érettségi munkává is válhat.

Zsoldos Ferenc, a Ci-Fi Civil Központ vezetője közölte, hogy már régóta dédelgetett álmuk, hogy kezdjenek valamit az egykori Deutsch ház halljával, s egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően sikerült létrehozni a BázisPont Közösségi Teret.

– Most miután teljesült az álmunk, úgy gondoljuk, hogy ezt a közösségi teret meg kell osztanunk a város polgáraival. Ez még egy romkocsmás állapot, de egy hónap múlva már az ablakok is a helyükre kerülnek és befejeződnek a munkálatok. Az udvar és a terem együtt alkot közösségi teret, és nagyon bízom benne, hogy erre lesz is igény. A rendezvények októbertől indulnak, és természetesen ingyenesek lesznek: a középpontban a fenntarthatóság, a kézműves kerámiák, a kiskertek és a kiállítások lesznek – mondta Zsoldos, aki közölte, ő most ezennel fel is dobja a labdát, ami azt jelenti, hogy minden kezdeményezésre nyitottak, várják az ötleteket.

Bodó Fanni éneklése zárta az ünnepélyes műsort

Bodó Fanni éneklése zárta az ünnepélyes műsort

Az ünnepélyes megnyitó Bodó Fanni, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjának az énekével zárult, ami után a közösségi tér azonnal betöltötte szerepét, és a beszélgetések, vélemények, ötletek helyszínévé vált.

Az RORS00162 azonosítójú projekt az Interreg IPA Románia-Szerbia program keretében valósul meg.

A BázisPont megnyitóünnepsége (balról jobbra: Bakos Tímea, Zsoldos Ferenc, Gajda Szilvia, Balla Ákos Zwara)

____________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!