A Szerbia Izraelbe irányuló fegyverexportját ért bírálatok kapcsán Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke akijelentette, hogy „sajnálja, hogy vannak háborúk a világban”, de Szerbiának el kell adnia az általa gyártott fegyvereket és lőszereket.

„Ennek az országnak van hadiipara, amely jelentős tényező a gazdaságunkban, és több tízezer család megélhetését biztosítja Szerbiában” – mondta Brnabić a Pink televíziónak.

Úgy értékelte, hogy Szerbia „mindenképpen büszke lehet a hadiiparára”.

„De tudják, a hadiipar lőszert és fegyvereket gyárt, amelyeket általában háborúkban használnak. Igen, mi exportáljuk a hadiiparunk minden termékét” – jelentette ki Brnabić.

Elmondása szerint a szerb hadiipar teljes termelését évekre előre lekötötték, ami jó azok számára, akik ebben az ágazatban dolgoznak, és a hazai gazdaság szempontjából is kedvező.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!