Szerbiában évente átlagosan 75.000–80.000 új nyugdíjas kerül a rendszerbe, azonban a nyugdíjba vonulás életkori határa egyelőre változatlan marad – jelentette ki hétfőn a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) igazgatója, Relja Ognjenović.
„A 2014-ben elfogadott törvény szerint a nyugdíjkorhatár mindkét nem esetében 65 év, azzal, hogy a nők esetében ez a feltétel fokozatosan kerül összehangolásra 2032-ig. Ily módon egy évtizeddel korábban hajtottuk végre a nyugdíjrendszer ezen fontos szegmensének reformját, amely sok európai országban jelenleg is napirenden van” – mondta Ognjenović a Novosti napilapnak.
A PIO Alap jelenlegi kifizetési adatbázisában 1.656.848 nyugdíjas szerepel, akik közül 66,9 százalék öregségi, 13,7 százalék rokkantsági, és 19,5 százalék családi nyugdíjban részesül.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

