Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője kapta meg a Parliament Magazine által odaítélt „Best Newcomer” díjat, amelyet minden évben a legkiemelkedőbb elsőéves képviselőnek ítélnek oda Brüsszelben. Az elismerést a Parlament MEP Awards díjátadóján, a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeumban adták át június 24-én.
Az orvosi végzettségű politikus 2024 nyarán kezdte meg mandátumát az Európai Parlamentben, ahol azóta a Környezetvédelmi, Éghajlatváltozási és Élelmiszer-biztonsági Bizottság alelnökeként, valamint a Közegészségügyi Bizottság helyettes koordinátoraként dolgozik. Kulja a közegészségügy, a szociális méltányosság és a mentális jóllét területén végzett tevékenységével vívta ki az elismerést. Egy év alatt közel 200 módosító javaslatot nyújtott be, több mint 100 felszólaláson vett részt, három hivatalos delegációt vezetett és több mint 200 szakmai konzultációt tartott civil szervezetekkel.
A díj célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat a képviselőket, akik valódi hatással bírnak az uniós döntéshozatalra és a polgárok életére. A több mint 350 új képviselő közül 40-nél is többet jelöltek a díjra szakmai és civil javaslatok alapján, a végső döntést pedig egy független szakmai zsűri hozta meg. A korábbi nyertesek közé olyan politikusok tartoztak, akik később az uniós politika meghatározó alakjaivá váltak -emlékeztet az Euronews.
Kulja a díjátadón úgy fogalmazott: „Ez az elismerés nem rólam szól, hanem azokról, akiknek a hangját igyekszem felerősíteni… Ez a díj mindannyiunké.” A politikus hangsúlyozta, hogy célja egy egészségesebb és igazságosabb jövő építése.
Az ellenhangok, kritikusan viszonyulnak a kitüntetéshez, a korábbi hazai vitákra és Kulja szereplésére hivatkozva megkérdőjelezte annak szakmai súlyát. Ugyanakkor a díj nem hazai politikai teljesítményt, hanem az EP-ben végzett konkrét munkát ismeri el – és ebben Kulja András nemzetközi szinten is vitathatatlanul kiemelkedőt nyújtott.
Kulja András (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

