Lezárult a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja, amelyen több vajdasági művész, illetve társulat is díjat kapott.

A legjobb női alakítás díját Pámer Csilla kapta, aki két előadásban is kiemelkedőt nyújtott: a Szabadkai Népszínház Tyúklétra című előadásában Vakosné, valamint a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című produkciójában Gerda és Petra szerepeit formálta meg részletekben gazdag, intenzív játékkal.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díjait három produkció is elnyerte, köztük a Kosztolányi Dezső Színház együttese az Angyalok a lombok között című előadás újító szellemű, kollektív megvalósításáért. Ugyanezen díjat érdemelte ki Ifj. Kucsera Géza és Pálfi Ervin, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat művészei, akik a Tyúklétra – avagy mi csorog a nyakunkba című előadás egyedi és sokrétű zenei világának organikus, adekvát ötvözésével járultak hozzá az előadás sikeréhez.

Kisvárda Város Polgármesterének díját Mezei Kinga művészeti vezető és rendező kapta, aki a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet Hangyabefőtt című összművészeti produkciójában megvalósított, magas színvonalú, egyedi szemléletet tükröző közösségformáló munkája, valamint műhelyteremtő és -megtartó tevékenysége révén érdemelte ki az elismerést.

A fesztiválról és a többi díjazottról ITT olvashatnak részletes beszámolót.

Pámer Csilla (j) és Ágyas Ádám (b) a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című produkciójában (Fotó: KDSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!