Maszkos rendőrök elkezdték eltávolítani az úttorlaszokat Zimonyban – jelenti az N1. A polgárok, akiket arra utasítottak: hagyják el a helyszínt és takarítsák ki az utat, egymás kezét fogva, a himnusz éneklésével válaszoltak a rendőrségnek, amelyik elvitte az úttestről a fémkorlátokat és a gumikat, amelyek a Mezőgazdsági Kar előtt álltak. A rendőrség lassan hátra szorította őket.
A blokádot állító egyetemisták és polgárok azt üzenték: amint lehetőségük lesz rá, ismét el fogják torlaszolni az utat.
A Nova értesülései szerint Pancsován a rendőrök felszámolták a blokádot, és a helyszínen őrködnek.
Zimonyi blokád (Fotó: Amir Hamzagić/Nova)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

