Országszerte több városban különböző módon tüntettek a helyiek, miután szombaton az egyetemi hallgatók polgári engedetlenségre szólították fel őket. Több helyen a rohamrendőrség oszlatott, voltak városok, ahol civileket tartóztattak le. 

A fizikai blokád, amelyet tegnap este szemetes konténerekkel és fémből készült kordonokkal állítottak fel Belgrádban a Sándor király sugárút és a Belgrád utca kereszteződésében, továbbra is ott áll. A Nova.rs tudósítója szerint kedden reggel 6 óra 15 perc körül kísérlet történt a blokád áttörésére, de a jelenlévők – feltételezhetően egyetemisták – megakadályozták ezt. A város ezen részén nincs közlekedés.

A felvételen látszik, hogy mind a négy bejáratnál konténereket és fémkerítéseket helyeztek el, így a közlekedés teljesen lehetetlenné vált ebben a városrészben.

Kedden reggel valaki megpróbálta áttörni a blokádot, megkísérelte elmozdítani a konténert, de a jelenlévők – akik egész éjjel őrködtek, és akikről feltételezhető, hogy egyetemisták – ezt megakadályozták.

Kedden este a város több pontján is fizikai blokádokat állítottak fel, de ezek egy részét az éjszaka folyamán vagy szétverték a rendőrök, vagy a lakosok maguk távolították el.

Séta a zebrákon (Fotó: Magločistač)

Vasárnap este óta nagyszámú rendőr és csendőr van jelen a főváros utcáin, akik sorra számolják fel a blokádokat.

Újvidéken erőszakot alkalmazott, Szabadkán “csak” megjelent a csendőrség

Újvidéken az útkereszteződések blokádja kedden éjjel, valamivel éjfél után, körülbelül két órakor ért véget. Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának hallgatói által közzétett felvételeken látható, hogy a rendőrség több alkalommal is erőszakot alkalmazott a Futaki piac közelében.

Az egyik videón az látható, ahogy álarcos rendőrök fellöknek egy bicikliző férfit, aki polgári engedetlenséget tanúsított azzal, hogy a zöld lámpánál hajtott át az úton.

Egy másik felvételen az is látszik, ahogy a rendőrség korlátozó módszereket alkalmaz egy személy ellen, akit vélhetően őrizetbe vettek.

A Belügyminisztérium meglepően aránytalan mértékű erőt vetett be Újvidék utcáin, tekintve, hogy az utcákat blokkoló lakosság – köztük idősek és gyerekek is – aligha jelentettek valós fenyegetést. A rendőrség egyik kereszteződésről a másikra „sétált”, valószínűleg azzal a céllal, hogy megfélemlítse a polgárokat, hogy ne blokkolják az utakat. Mindennek ellenére a polgárok újabb útlezárásokat terveznek kedden is Újvidéken, feltehetően már a nap folyamán.

A rohamrendőrség a szabadkai Zsinagógánál (Fotó: Magločistač)

Miután az újvidéki köztisztasági közvállalat úgy döntött, hogy a „magas hőmérsékletre” hivatkozva eltávolítja az összes konténert az utcákról, a polgárok elkezdték a szemetet a Szerb Haladó Párt (SNS) helyiségei elé hordani.

A szabadkai tüntetés hétfőn este 22:40 körül ért véget Városi Múzeum melletti körforgalomnál. A megmozdulás 15 órakor kezdődött a Strossmayer utcai körforgalomnál, ahol egészen estig folyamatosan sétáltak az átkelőkön a polgárok, majd egy időre le is zárták az utca ezen részét. Amikor megjelent a csendőrség, a tiltakozók átmentek a Városi Múzeumhoz. A jelenlévők akkor oszlottak szét, amikor megjelent a rohamrendőrség tüntetésfeloszlatásra alkalmas felszerelésben – tudósított a Beta hírügynökség riportere. A tiltakozások kedden délután várhatóan folytatódnak.

A polgárok Novi Pazarban a rendőrség épülete előtt tüntettek, itt több személyt le is tartóztatott a rendőrség.
Az užiceiek hétfőn este ismét nagy számban vonultak utcára, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, és megmutassák: nem hajlandók elfogadni a megaláztatást, megfélemlítést és az erőszakot, amelyet az utóbbi két napban különösen erőteljesen alkalmaz a hatalom Aleksandar Vučić elnök vezetésével.

Gornji Milanovac polgárai hétfőn19 órától lezárták az Ibar főutat a város bejáratánál, a Trijagla nevű pontnál, és bejelentették, hogy a blokád több órán át fog tartani.

A lazarevsciak a Belgrád–Bar vasútvonalat zárták le hétfőn.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!