A közvállalat technikai kapacitáshiány miatt nem tudja biztosítani a higiénia fenntartását  hétvégére tervezett kézműves sörfesztiválnak, erősítette meg az információkat a Magločistačnak Slobodan Milošev, a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat igazgatója.

Elmondása szerint a szervezőknek küldött válaszban az áll, hogy „a vállalat az adott időpontban nem rendelkezik technikai lehetőségekkel”, ami kedden a fesztivál lemondásához vezetett.

„Az adott időpontra nincs kapacitásunk. A Szabadka Város képviselő-testülete által meghatározott program szerint dolgozunk. Ha adódik lehetőség arra, hogy a programon kívül is beavatkozzunk, akkor beavatkozunk, ha nem, akkor nem dolgozunk” – nyilatkozta Milošev.

Hangsúlyozta, hogy a vállalat 10–15 más esetben sem tudott eleget tenni a kérésnek, de konkrétan nem nevezte meg, milyen eseményekről vagy rendezvényekről van szó.

„Nem tudom fejből, és azt sem tudom, hogyan hívják azokat a jogi vagy természetes személyeket. Én továbbítom azt a technikai részlegnek, ha van kapacitás, megcsinálják, ha nincs, akkor nem. Mit tegyek?” – magyarázta Milošev.

Botrány Szabadkán: Elmarad a kézműves sörfesztivál, mert „a közvállalat nem tudná tisztán tartani”

A Magločistač kérdésére, hogy a fennálló problémát más módon meg lehetne-e oldani, Milošev azt válaszolta: „nem tud más megoldásról”.

Azzal kapcsolatban, hogy néhány nappal korábban, június 27-én és 28-án, a városközpontban, a Városháza előtt megrendezték az első városi borfesztivált, ahol nem merült fel probléma a higiénia fenntartásával, Milošev így reagált:
„Úgy alakult, hogy voltak emberek.”

Arra a kérdésre, hogy a Szabadkai Kézművessör-fesztivál időpontjának esetleges elhalasztása lehetővé tenné-e a rendezvény megtartását, azt válaszolta, hogy ez a dolgozók és a járművek rendelkezésre állásától függ, valamint attól is, „hogy 5–10 ember egyszerre megy-e betegszabadságra”, amire – mint mondja – nincs befolyása.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!