Orbán Viktor ismét üzenetet küldött a Harcosok Klubjába, amelyben belengette, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevői ellen, majd kijelentette, hogy Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem pedig Ukrajnát. Mindemellett volt ideje szóba hozni a keddi kormányülést is, ahol olyan döntést hoznak, amely segíti a fiatalok első lakásvásárlását.
„Hahó, Harcosok!” – felütéssel ébresztette vasárnap reggel Orbán Viktor – vagy legalábbis a róla elnevezett admin – a Harcosok Klubja csoport tagjait, értesült az Index.
Mint az Index fogalmaz, a miniszterelnök titkos videójában elmondta, hogy elfogott egy titkos üzenetet.
„Ez az igazság a Pride-ról. A gyermekvédelmi népszavazáson 3,7 millió ember mondott erre nemet”, jelentette ki, majd megosztott egy Origo-cikket, amelyben a szombati felvonulás legszélsőségesebb tagjairól megosztott képeket szedték össze a lap munkatársai.
Az igazán erős kijelentéseket azonban mégsem az Origo cikke tartalmazta, hanem a miniszterelnök üzenete.
„A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga”, fogalmazott Orbán Viktor, belengetve azt, hogy a hatóságok bizony eljárásokat indítanak, és repkednek a büntetések a szombati rekordlétszámú felvonulás résztvevőinek.
„A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk”, írta.
Orbán Viktor elárulta, milyen döntést hoznak meg a keddi kormányülésen
A pride-os kritikák után Orbán Viktor áttért a családpolitikai intézkedésekre, és felsorolta, hogy keddtől adómentes a csed és a gyed, elindul a csed extra, és két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt, a mai naptól 50 százalékkal. A csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj valóban július 1-jétől mentesül a személyi jövedelemadó alól, ami a csed esetében átlagosan havi 70 ezer, a gyed esetében 43 ezer forint többletet jelent a családoknak.
„Mi erre vagyunk büszkék!”, hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy délután készül a kormányülésre, amellyel kapcsolatban azt is elárulta, milyen döntést hoznak meg. Segíteni fogjuk a fiatalok első lakásvásárlását, ígérte, bár konkrét részleteket nem osztott meg.
Az üzenet második felében a miniszterelnök a külpolitikai napirendre tért át, azt mondta, Montenegrót kell felvenni az EU-ba, nem Ukrajnát, mivel Montenegró 15 éve tagjelölt, ott nincs háború, a felvétele gazdasági és biztonsági előnyökkel járna.
A magyar miniszterelnök szerint „Montenegró talán a leginkább felkészült ország” a nyugat-balkáni régióban az EU-csatlakozásra.
„Ehhez képest Weber és Ursula Ukrajnát akarja felvenni. Agyrém”, fogalmazott Orbán Viktor.

