Božo Vasovićot, a belgrádi Stanković Zeneiskola végzős diákját hétfőn a barikádokon tartóztatták le Zimonyban, majd kedden a kihallgatás után szabadlábra helyezték.
A Harmadik Alapfokú Bíróság előtt családja, barátai és polgárok fogadták őt öleléssel és tapssal. A tapsba a bíróság dolgozói is bekapcsolódtak, amit az N1 kamerája is rögzített.
Az N1 riporternőjének kérdésére, hogy van, Božo így válaszolt:
„Szabad vagyok.”
„A zimonyi rendőrőrsön rendes bánásmódban volt részem. Nem maga a hely volt a probléma, hanem az, hogy én voltam ott. Nem kellett volna ott lennem. De kijöttem, szabadon engedtek” – mondta a végzős diák.
Elmondása szerint a zimonyi rendőrőrsön is hallotta a támogatást.
„Hallottam a sípolást, hallottam az embereket, hallottam a hangokat… A legfontosabb, hogy hallatszik a hang. Hogy az emberek ott vannak, jelen vannak. Hogy eljönnek támogatni. Ez nekem rengeteget jelentett, tudni azt, hogy nem vagyok egyedül. Még amikor a cellában voltam is – pedig az el van szigetelve – hallottam a kintről jövő hangokat, a sípokat, ott voltak az emberek. Ez számomra azt jelentette, hogy – nem hagytak magamra. Ezért örökké hálás vagyok nekik.”
Amikor megkérdezték tőle, hogy félt-e, és hogy ez hatással lesz-e arra, hogy továbbra is támogatja-e a blokádokat, Božo így válaszolt:
„A becsületemet és az igazságot nem fogom eladni semmilyen félelemért cserébe. Amíg ez az egész zajlik, amíg gyerekek halnak meg az utcákon, nincs helye a félelemnek” – mondta Božo az összegyűltek ovációja közepette.
Azt tanácsolja az embereknek, akik hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint ő, hogy mindig társaságban menjenek a tüntetésekre, soha ne legyenek egyedül.
Božo Vasović egyébként jazz-zenész, megnyerte a Ribnikarban történt tömeggyilkosság áldozatára létrehozott Andrija Čikić zenei versenyt is.
Zimonyban már álarcos rendőrök hurcolják el az embereket az utcáról (Fotók)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

