A kukorica alsó levelei száradnak, a szója is kritikus állapotban van, egyedül a napraforgó tartja magát: ha tíz napon belül nem lesz csapadék, a kukorica és a szója tönkremegy. Tíz nap múlva már a földekre kiömlő Duna sem mentheti meg a terméseket – közölte a Betával Goran Filipović, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Megmaradásáért Kezdeményezés elnöke.

Elmondása szerint két héttel ezelőtt mérték a föld nedvességét, akkor 15 centiméteren száraz volt, 30-35 centiméteren volt némi nedvesség benne, de 50 centiméter és 3 méter között egy csepp sem.

„Azt gondoltuk, hogy a tavalyi évnél nem lehet rosszabb, de most sokkal rosszabb a helyzet. Nem tudjuk, hogy fogjuk ezt túlélni” – tette hozzá. A növényeket a szárazság miatt megtámadták az atkák is, de az ellenük bevethető szerek nagyon drágák.

Filipović szerint a búza terméshozama nem rossz, a hektáronkénti átlaghozam kb. hat tonna lesz, de a 20-21 dináros ár katasztrofálisan alacsony.

Miroslav Matković, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének az elnöke szerint a gazdák most abban reménykednek, hogy Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter, aki számos szakképzetlen káder után az első megfelelő képesítéssel rendelkező tárcavezető, segíteni fog nekik. Matković elmondta: Szabadka környékén hektáronként 6-8 tonna búza lesz, de az éghajlati változások miatt a gazdák egyre kevésbé számolhatnak majd a tavaszi kultúrákkal, és át kell térniük az őszi vetésű növények termesztésére.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!