Szerdán éjszaka Belgrádban a csendőrség megtámadta az egyetemistákat a Jogtudományi Kar előtt, verte őket és sokukat le is tartóztattak. A sérülteket mentő vitte el.
Az egyetemisták szerint a rendőrök verték őket és a polgárokat, földre döntötte őket és megpróbálták elvenni tőlük a telefonokat. Ekkor a tüntetők visszavonultak az egyetemre, a rendőrök pedig gumibotokkal verték az ajtót, és csak a parancsnokok utasítására adták fel, hogy behatoljanak az épületbe. Egy óra múlva a rendőrség visszavonult.
Az erről készült videó ITT tekinthető meg.
Vuk Cvijić újságíró az N1-nek elmondta: miután az egyetemisták lezárták az utcát, hirtelen megjelent a rendőrség és rájuk támadt.
„Kirángatták őket az épületből, megbilincselték és verték őket. Verték a legfelsőbb bíróság egykori bírónőjét és a professzorokat is. 30-40 egyetemistát állítottak elő, köztük Biljana Stojković professzort is, aki a testével próbálta védeni a diákokat. Mindenkit vertek, egyeseket nagyon” – mesélte a szemtanú.
A joghallgatók szerint a rendőrök akkor támadtak rájuk, amikor ők békésen ültek. Miután a rendőrök visszavonultak, a tiltakozók újból eltorlaszolták az utat, de a rendőrök visszajöttek az egyetem elé, akiket az egyetemisták énekkel fogadtak.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a rendőrség nem akart behatolni az egyetemre, és csak azokat tartóztatta le, akik az útkereszteződésben konténereket, virágládákat, padokat helyezte el. Összesen 23 személyt állítottak elő. A nova.rs értesülése szerint Biljana Stojkovićot szabadon engedték.

