Annak ellenére, hogy május végén a szerb kormány rendeletben előírta, hogy a Száva fehérlisztből készült kenyér legmagasabb eladási ára a következő hat hónapban 59 dinár lehet, csütörtökön módosították a rendeletet, és magasabb árat határoztak meg.

A Száva kenyér mostantól 62 dinárba kerül, írta meg az N1.

Pontosabban, ennek a kenyérnek a maximális kiskereskedelmi ára lesz 62 dinár, a maximális előállítási ára pedig 53,17 dinár, amikor életbe lép a „T-500” lisztből készült kenyér kötelező gyártásáról és forgalmazásáról szóló rendelet – nyolc nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően.

A szerb kormány csütörtöki ülésén fogadta el ezeket a módosításokat, egyszerre a létfontosságú élelmiszerek árának korlátozásáról szóló rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelettel.

Ez az utóbbi rendelet egyébként kizárólag a liszt kiskereskedelmi árát korlátozta: a 500-as típusú lisztet kilogrammonként legfeljebb 49,99 dinár, a 400-as típusút kilogrammonként legfeljebb 54,99 dinár áron lehetett árusítani.

A kormány azért szüntette meg a liszt árának korlátozását, mert – ahogy azt a közlemény is megindokolja – „a gabona- és lisztpiac stabilizálódott a kedvező időjárási viszonyoknak és a nagyobb bevetett területnek köszönhetően”.

A kormány közleménye egyébként nem tartalmazza a Száva kenyér új árát, csak azt emeli ki, hogy elfogadták a T-500-as lisztből készült kenyér kötelező gyártásáról és forgalmazásáról szóló módosított rendeletet, „amellyel korrigálják e létfontosságú élelmiszer árát, mivel megnövekedtek a termelési költségek, elsősorban az energiaárak.”

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!