Az újvidéki Szabad Egyetem Akadémiai Hálózat élesen elítélte a „túlzott erőszakalkalmazást, az elégtelen orvosi ellátást és a diákok, oktatók, valamint a tiltakozó polgárok tömeges letartóztatását”.
A közleményben felszólították Szerbia miniszterelnökét, Đuro Macutot, hogy vállaljon felelősséget a „rendőrség és az ügyészség jogsértéseiért”, és nyújtsa be lemondását.
„Az önkényes szabadságmegvonások, az erőszak, amely komoly testi sérüléseket – borda- és állkapocstöréseket – eredményezett, valamint a lányok és nők elleni lökdösődés, köztük egy újvidéki eset, ahol epilepsziás rohamot kapott egy nő, súlyos jogsértést jelentenek az állampolgárok alapvető jogai ellen” – áll a közleményben.
Különösen elítélték a „belgrádi Jogi Kar elleni rendőrségi behatolási kísérletét és az ott tanuló diákok elleni erőszak alkalmazását”, és úgy értékelték, hogy ezzel a rezsim „nyíltan megsértette az egyetemek autonómiáját”.
A Szabad Egyetem emlékeztetett arra, hogy a karok blokádja éppen azért kezdődött, mert ott érezték magukat biztonságban a diákok a verőemberektől és az agresszív sofőröktől.
„Ma, jobban mint valaha, az egyetemeknek menedékként kell szolgálniuk azon hallgatók számára, akik immár több mint hét hónapja emlékeztetik a polgárokat a rezsim korrupciójára, felelőtlenségére és hazugságaira” – hangsúlyozták.
Hozzátették, hogy az a rendőrség, amely – a közlemény szerint – „nem tartja be saját esküjét, valójában nem is rendőrség, hanem erőszaktevők csoportja”.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

