Az Újvidéki Alapfokú Bíróság megerősítette az N1-nek, hogy július 2-án az Igazságügyi Minisztérium eljuttatta a bírósághoz a Szerb Köztársaság elnökének kegyelmi döntését, aminek értelmében négy, a Szerb Haladó Párt aktivistájaként ismert vádlott – akiket azzal gyanúsítanak, hogy megtámadták a diákokat, és egy diáklánynak az állkapcsát is eltörték, mentesül a több erőszakos bűncselekmény miatti büntetőjogi felelősségre vonás alól. Az erőszakos esemény a január 28-ra virradó éjszaka történt.
A döntés értelmében a karlócai származású K. S. (30) mentesül a súlyos testi sértés és garázdaság bűntettei alól. A kegyelem kiterjed R. D. (22), B. N. (22) és D. N. (22) személyekre is, akik hasonló bűncselekmények – köztük súlyos testi sértés és garázdaság – miatt mentesülnek a büntetőjogi felelősség alól.
E döntés nyomán az Újvidéki Alapfokú Bíróság Büntetőügyi Előkészítő Tanácsa csütörtökön határozatot hozott, amely eltörli a D. N. (22) vádlottal szemben korábban elrendelt, lakhelyelhagyási tilalmat és elektronikus felügyeletet. E határozat ellen a felek fellebbezhetnek az Újvidéki Fellebbviteli Bíróságnál.
A bíróság közölte, hogy az ügyet – a kegyelmi döntésnek megfelelően – továbbítják az illetékes bíróhoz a további eljárás céljából.
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és Milan Đurić, Újvidék polgármestere az eset után lemondtak, mert bebizonyosodott, hogy az egyetemistát megtámadó aktivisták a Szerb Haladó Párt újvidéki irodájából jöttek ki a támadást megelőzően.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

