A belgrádi Főügyészség közleményt adott ki a közösségi médiában terjedő hamis hírek kapcsán, amelyek egy huszonkét éves fiatal halálával kapcsolatosak. Mint közölték, kivételesen a nyilvánosságot is tájékoztatják az ügy részleteiről, és megerősítik: a fiatal halálát öngyilkosság okozta, írja a Vreme.
„A voždovaci rendőrkapitányság július 2-án este 20:20-kor értesítette az ügyeletes ügyészt a belgrádi főügyészségen, hogy a sürgősségi központban elhunyt egy személy, aki 2025. június 29-én kiugrott annak a lakásnak az ötödik emeleti ablakán, ahol lakott. Az eddigi információk szerint a személy korábban jelezte szándékát, hogy ezt meg fogja tenni” – áll a közleményben.
A közlemény szerint az ügyeletes ügyész döntése alapján nem került sor boncolásra, mivel nem merült fel gyanú a halál körülményeit illetően, és azt a fiatal anyja sem kérvényezte.
„A belgrádi Főügyészség őszinte részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt huszonkét éves fiatal családjának a tragédia kapcsán. Azokat a személyeket, akik hamis híreket terjesztettek a fiatal haláláról, azonosítani fogják, és pánikkeltés és rendzavarás bűncselekménye miatt eljárást indítanak ellenük. Felszólítjuk a polgárokat, hogy tartózkodjanak a megalapozatlan és hamis információk terjesztésétől” – zárul a közlemény.
Az Elektrotechnikai Kar blokádban lévő hallgatói is megszólaltak:
A belgrádi Elektrotechnikai Kar blokádjában részt vevő hallgatók közölték, hogy az elhunyt hallgatótársuk nem vett részt a 2025. június 28-i tüntetésen, és június 29-én kórházba szállították.
„Mélyen megrendített bennünket kollégánk halála, és jelenleg nem vagyunk képesek további kérdésekre válaszolni” – áll a hallgatók nyilatkozatában.
A nyilvánosságban keringő ellentmondásos információkra reagálva a hallgatók hangsúlyozták: „Annak érdekében, hogy megakadályozzuk a dezinformációk további terjedését, kiemeljük, hogy kollégánk nem volt jelen a június 28-i tiltakozáson, és másnap, június 29-én került kórházba.”
A közleményben továbbá azt is jelezték, hogy tudatában vannak annak, hogy a közvéleményt többféle forrásból és módon tájékoztatták a tragikus eseményről, amely mindenkit megrázott.
„Kollégánk halála mélyen megérintett bennünket, és nem áll módunkban további kérdésekre válaszolni. Ebben a nehéz pillanatban gondolatainkban és szívünkben az elhunyt hallgató családjával és barátaival vagyunk – ez most a legfontosabb. Őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki” – írták az ETF hallgatói.
Majd hozzátették: „Felszólítunk mindenkit, hogy a tudósításban és kommunikációban viselkedjen méltósággal, empátiával és tisztelettel az elhunyt családja és szerettei iránt. Elítélünk minden egyént és intézményt, akik nem tisztelik a család magánéletét, és a közös gyászt figyelmen kívül hagyva felelőtlenül tájékoztatják a nyilvánosságot.”
Korábban a közösségi oldalakon olyan információk terjedtek, mely szerint a fiatalember a rendőri túlkapás és erőszak, vagyis a verés következményeibe halt bele, ezt cáfolta az ügyészség és a blokádban lévő hallgatók is közleményükkel.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

