Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet Marinika Tepić: a képviselő a közösségi médiában tett közzé egy felvételt, amelyen állítása szerint a Belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalának egyik munkatársa látható, aki egy civil polgár letartóztatásában vesz részt.

Marinika Tepić posztjában rámutat: ennek a hivatalnak a dolgozói nem jogosultak a polgárokkal szemben eljárni.

„Még csak ez az igazi botrány! A csapat, amely éppen letartóztatásban vesz részt, a Belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalában dolgozik – nekik nincs semmilyen jogosultságuk, hogy a polgárokkal szemben járjanak el, kizárólag a rendőrökkel szemben intézkedhetnek. Az igazoltatást Ivan Topalović végzi. Ha nyilvánosan szegi meg a törvényeket, nyilvánosan kellene elmondania azt is, hogy ki adott neki erre parancsot” – írta a Szabadság és Igazságosság Párt (Stranka Slobode i Pravde – SPP) képviselője.