A gumibotok, a könnygáz, sokkológránátok és a szerb rendőrség által a tüntetőkkel szemben más eszközökkel alkalmazott erőszak alkalmazása „nem feltétlenül felel meg” a nemzetközi emberi jogi jogszabályokban foglalt szükségességi és arányossági követelményeknek – jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.
„A gyülekezési szabadság és a szólásszabadság az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt kulcsfontosságú emberi jogok, és Szerbia kötelessége szavatolni ezeket” – fogalmazott közleményében Michael O’Flaherty. A békés tüntetések jogszerű eszközök a civil társadalom számára az elégedetlenség kifejezésére, beleértve a politikai helyzettel kapcsolatos elégedetlenséget is – hívta fel a figyelmet.
Az emberi jogi biztos különösen aggasztónak nevezte a gyermekek előállításáról érkezett híreket, valamint a bűncselekményekkel vádoltak, illetve a sérülések miatt kórházba szállított diákok számát. O’Flaherty aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a tüntető diákokat terroristáknak és huligánoknak bélyegzik, valamint azzal vádolják őket, hogy „színes forradalmat” kísérelnek meg kirobbantani.
Ennek a nagyrészt békés, diákok által vezetett mozgalomnak az ilyen félreértelmezését mindenáron el kell kerülni – jelentette ki. Az emberi jogi biztos elfogadhatatlannak nevezte, hogy négy olyan embernek, akiket tavaly januárban két diáknak okozott súlyos testi sértés miatt bíróság elé állítottak, most kegyelmet adtak.
„Felszólítom a hatóságokat, hogy vizsgáljanak ki minden erőszakos cselekményt, beleértve a bűnüldöző szervek által elkövetetteket is, és biztosítsák, hogy az ilyen cselekmények ne maradjanak büntetlenül. A közrendet mindig a demokratikus rendfenntartás keretében kell biztosítani, ahol az emberi jogok védelme áll a középpontban” – tette hozzá közleményében az Európa Tanács emberi jogi biztosa, közölte az MTI.

