– Az utca nem ítélkezhet – jelentette ki Nenad Vujić igazságügyi miniszter, kiemelve: nem engedhető meg a bíróságok blokád alá vonása.

„Hagyni kell a bíróságokat, hogy tegyék a dolgukat. A bírósági épületek előtt gyülekező polgárok nyomást gyakorolnak az adott bíróságra. Ez a fajta nyomásgyakorlás eleve kétségbe vonhat egy még meg sem született ítéletet” – mondta a tárcavezető a Szerbiai Rádió-Televíziónak.

A miniszter emlékeztetett: a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is kimondta, hogy a bíróságok előtti tüntetések „megengedhetetlenek”, mert a nyilvánosságnak a bírói hatalomba vetett bizalmát kezdik ki.

„Nagyon veszélyes lenne, ha az utca ítélkezne. A történelemből tudjuk, hogy mi történt 1945-ben – azok nagyon »hatékony« tárgyalások voltak: az utca véleményt mondott, a tárgyalás egy-két nap alatt lezajlott, harmadnapra már be is börtönözték vagy ki is végezték a vádlottat. Utána fél évszázadon keresztül kellett folytatni rehabilitációs eljárásokat és fizetni a kártérítéseket. Ez megengedhetetlen” – mondta a miniszter, aki vélhetően a II. világháború utáni koncepciós perekre gondolt hevenyészett történelemórájával.