A hétfői nap folyamán Szerbia területén összesen 620 szabadtéri tüzet regisztráltak. A Belügyminisztérium közleményében kiemeli, hogy ez a szám a 7 és 19 óra közötti időszakban regisztrált tűzesetekre vonatkozik. Az események során nem történt haláleset, de két tűzoltó-mentő és négy civil személy megsérült.
Hozzátették, hogy a tűzoltásban a Rendkívüli Helyzetek Főosztályának minden elérhető emberi és technikai erőforrását, valamint a Helikopteregységet is bevetették.
„Felhívjuk a polgárok figyelmét a maximális óvatosságra és felelős viselkedésre a következő időszakban, hogy csökkentsük a tűzesetek kockázatát, tekintettel arra, hogy az esetek többségét emberi mulasztás okozza” – közölték a Belügyminisztériumtól.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

