Az Európai Parlament elfogadta az EU külső határain a Belépési/Kilépési Rendszer (EES) fokozatos bevezetéséről szóló szabályokat, ezzel megnyílt az út a határellenőrzések digitalizálása előtt a schengeni térségben. Az új rendszert 2025 októberétől vezetik be, és teljeskörű alkalmazása 2026 márciusáig valósul meg, miután több alkalommal is elhalasztották azt egyes országok technikai felkészületlensége miatt.
Az EES digitálisan fogja rögzíteni a harmadik országok állampolgárainak – akik vízum nélkül vagy rövid távú vízummal lépnek be az EU-ba – belépési, kilépési és belépés-megtagadási adatait. A rendszer felváltja az útlevelek kézi pecsételését, és biometrikus adatokat – arcfotókat és ujjlenyomatokat – használ majd a határbiztonság javítása és a schengeni térségben engedélyezett tartózkodások pontosabb nyomon követése érdekében.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa megállapodott az úgynevezett „puha indulásban”, amely 180 napos időszakot jelent. Ez lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy fokozatosan növeljék az EES-en keresztül regisztrált utasok számát.
Az első 30 napban a rendszernek legalább a határátlépések 10 százalékát kell lefednie, míg a 90. napra ez az arány 35 százalékra nő. A rendszernek 180 napon belül teljeskörűen működnie kell.
A megállapodás szerint a tagállamok ideiglenesen kizárhatják az egyes átkelőhelyeket a rendszerből technikai problémák vagy nagy forgalom esetén.
Az EES létrehozásáról szóló rendeletet még 2017-ben fogadták el, az eredeti tervek szerint 2020-ban lépett volna életbe, de bevezetését többször is elhalasztották. Franciaország, Németország és Hollandia többször is figyelmeztetett az informatikai infrastruktúra hiányosságaira, valamint a repülőterek és kikötők túlterheltségének kockázatára.
A lehetséges problémák enyhítése érdekében az Európai Bizottság kifejlesztette a „Travel to Europe” nevű mobilalkalmazást, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy még az utazás előtt benyújtsák biometrikus adataikat.
Az első tesztek Svédországban, az Arlanda repülőtéren kezdődnek 2025 őszén, míg Franciaország, Olaszország és Hollandia 2026 folyamán vezetik be az alkalmazást a főbb belépési pontokon.
Az Európai Parlament döntését 453 képviselő támogatta, 142 ellenezte, 20-an pedig tartózkodtak. Most az EU Tanácsának hivatalos jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a szabályok hatályba lépjenek, és meghatározzák az átmeneti időszak pontos kezdési dátumát.
Az EES bevezetése az EU határainak digitalizálására irányuló szélesebb csomag része, és kulcsfontosságú lépés a következő szakasz, az ETIAS rendszer felé, amely előzetes elektronikus engedély megszerzését írja majd elő a harmadik országok utasai számára. Az ETIAS bevezetésével véget ér a vízum nélküli, ingyenes beutazás az EU országaiba az EU-n kívülről. Az új rendszer arra a mintegy 60 országra vonatkozik majd, amelyek állampolgárai jelenleg vízummentesen utazhatnak be, ilyen például az USA, illetve a brexit óta Nagy-Britannia, vagy éppen Szerbia. Az ETIAS az amerikai ESTA rendszerre hasonlít, egy aránylag gyorsan és egyszerűen, online megoldható, nagyrészt automatizált rendszer, amivel vízumot kaphatnak a turisták. Míg az ESTA 21 dollárba kerül és két évig érvényes, az európai verzió ennél jóval olcsóbb lesz: 7 eurót kell fizetni érte, és 3 évig marad érvényben.

