„Észre sem vették, mit tettek azzal a szerencsétlen Jaćimovićtyal, hamarosan napvilágra kerül, mert sokan fognak felelni ezért” – mondta Aleksandar Vučić államfő a jagodinai Dragan Marković Palma Emlékközpont megnyitásán hétfőn.
„Aki nem tudja, ki Jaćimović, ő valami ember Vajdaságból, Újvidékről vagy környékéről, akit arra akartak rávenni, hogy ölje meg magát. Benzint adtak neki, és ő meg akarta ismételni Jan Palach esetét, méghozzá a Szerb Haladó Párt irodája előtt. Ők föl akarták áldozni ezt az embert, hogy megöljék, csak azért, hogy forradalmat robbantsanak ki, amit elbuktak. Szörnyetegekkel van dolgunk” – mondta Vučić, aki szerint nyomozás folyik az ügyben.
A haladók irodája előtt próbálta felgyújtani magát a fuvarozó
Az államfő ekkor azt is bejelentette, hogy 72 órán belül felszámolják a zimonyi blokádot, ahol szerinte hétfőn már alig voltak emberek.
„Láttam, hogy Šešelj adott valamilyen határidőt, de nem kell ezt megvárni, ne kínlódjanak ezzel az emberei, mi gyorsabban el fogunk takarítani onnan mindent” – mondta Jagodinában.
A Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Šešelj ezt megelőzően beszélt arról, hogy a hatalomnak 72 órát adnak, hogy „takarítsa el az usztasákat Zimony központjából”, mert ha nem teszi, „elhívja a csetnikeket, hogy ezt megcsinálják.” Šešelj szerint a zimonyi „banditák” a Független Horvát Állam határait jelölték ki, és nyíltan az usztasákat szolgálják.
A városi kommunális vállalat kedden felszámolta a zimonyi polgárok által pár napja felállított úttorlaszokat.
Felszámolták az úttorlaszokat Zimonyban (Fotó: Beta)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

