A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet 10 óra 5 perckor aktiválta a lakosságnak szóló SMS-alapú vészhelyzeti tájékoztatási rendszert a heves zivatarok, helyenként nagyméretű jégverés és erős széllökések fokozott kockázata miatt, amelyek a nap folyamán Vajdaságra, valamint Nyugat- és Közép-Szerbia egy részére várhatók.

A lakosok SMS-üzeneteket kapnak a közelgő viharra vonatkozó figyelmeztetésekkel, amely Vajdaságot, Nyugat- és Közép-Szerbiát, valamint Belgrádot is érintik.

„A mai napon Vajdaság, Nyugat- és Közép-Szerbia területén várható záporokat és zivatarokat időnként jégeső és viharos vagy orkánerejű széllökések kísérhetik. A konkrét helyszínekre 1–2 órával előre kiadott sürgős riasztások lesznek érvényben” – áll a közleményben.

Érkezik a vihar nyugat felől (Fotó: Ventusky, Screenshot)

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!