Szerbiában minden rendelkezésre álló kapacitást mozgósítottak a hétfői tűzesetek oltására, amelyek száma meghaladta a 620-at, közölte Ivica Dačić belügyminiszter, viszont hozzátette, hogy az államnak „egyszerűen már nincs több kapacitása vagy lehetősége” ekkora számú tűz oltására.

„Erősebb Katasztrófavédelmi Szektorra van szükségünk, amely jelenleg összesen 3.500 főre van rendszeresítve. Több tűzoltóra van szükségünk, több felszerelésre – még ha jelentős előrelépés történt is a helikopterek terén –, de nem lehet csak velük tüzet oltani” – mondta Dačić a Szerbiai Rádió és Televíziónak adott interjúban.

Elmondása szerint a hatóságok időben reagáltak, de a tüzek száma akkora volt, hogy nem lehetett minden helyszínt lefedni.

„Akkor is, ha mindent bevetünk, amit lehet, a természet olyan feltételeket teremtett, amelyek szinte lehetetlenné tették a tüzek eloltását. Sajnos a tüzek nagy részét emberi tényező okozta – felelőtlen természetben való viselkedés, tarlóégetés. Ha valaki hibázott volna, és nem reagál időben, akkor lenne alap kritizálni, de jelen esetben minden kapacitás be lett vetve” – tette hozzá.

Elmondta, hogy a hétfő, amikor összesen 628 szabadtéri tűzet regisztráltak, biztosan “emlékezetes marad”. Az oltásban több mint 3.000 tűzoltó, több mint 700 tűzoltójármű, az összes belügyminisztériumi helikopter, rendőri egységek, katonaság, önkéntes tűzoltók és civilek is részt vettek.

„Tehát minden rendelkezésre álló kapacitást mozgósítottunk, még úgy is, hogy az időjárási körülmények sem kedveztek – magas hőmérséklet, szél, néhol pedig viharos erejű szél is volt. Mindez azt eredményezte, hogy több mint 628 tűz lángolt fel, és a tűzoltók maximális erőfeszítést tettek” – fogalmazott Dačić.

Végül hozzátette, hogy jelenleg nincs tűz, vagy legalábbis nem ekkora számban.

„Nektek nem jár tartálykocsi, nem rám szavaztatok”