„Anarchistáknak, az állam ellenségeinek és terroristáknak neveznek minket. Minden nap támad minket a kormánypárti sajtó – és maga a kormány is” – mondta Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora a német Spiegel magazinnak adott interjúban, amelyet a Deutsche Welle idézett.

„A helyzet rendkívül súlyos. Naponta történnek letartóztatások. A hallgatók félnek elhagyni az egyetemeiket” – figyelmeztetett Đokić. Hozzátette, hogy nemrég a rendőrség megjelenése a Jogtudományi Kar előtt különösen aggasztó volt, mivel a törvény csak kivételes esetekben engedélyezi a rendőrség belépését az egyetemi campusra. A rektor emlékeztetett, hogy ebben az esetben nyilvánosan kiállt a hallgatók mellett.

Véleménye szerint a rendőrség egyre keményebben lép fel, mert a tiltakozások Szerbiában – a nyári szünet ellenére – nem csillapodnak.

„A hallgatók és a polgárok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak, beleértve az útlezárásokat is. Zavargások törnek ki” – mondta Đokić, hozzátéve, hogy a hatalom emiatt egyre durvább eszközökhöz nyúl.

A tiltakozások kiindulópontja az a tragédia volt, amikor Újvidéken leszakadt a vasútállomás előtetője, és 16 ember életét vesztette. A hallgatók akkor az eset kivizsgálását és a korrupció felszámolását követelték. Azonban a hónapokon át tartó békés tüntetések után a követelések radikalizálódtak.

„Rájöttek, hogy a kormány nem hajlandó válaszolni a követeléseikre. Mostanra arra a következtetésre jutottak, hogy csak új választások révén lehet elérni a változást” – mondta Đokić.

A rektor szerint, bár korábban a hallgatók úgy vélték, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehetségesek tisztességes választások, most mégis saját választási listát terveznek létrehozni. Ezen olyan személyek szerepelnének, akik korábban soha nem vettek részt a politikában – például tanárok, zenészek, sportolók és a civil társadalom más képviselői. A lista nem pártként működne, hanem a rendszer reformjára és a szabad, tisztességes választások feltételeinek megteremtésére irányuló kezdeményezés lenne.

Đokić nyíltan támogatja a hallgatókat, mert szerinte ők az alapvető demokratikus elvekért és az ország jövőjéért harcolnak.

„Sok kollégámmal együtt támogatjuk őket, mert nem kérnek mást, csak működő intézményeket, és azt, hogy igazi demokráciában élhessenek. Ők hazánk jövője” – fogalmazott.

Támogatása miatt Đokić a hatalom és a kormánypárti média célkeresztjébe került – számolt be róla a Deutsche Welle. Több büntetőeljárás is folyik ellene, hatalommal való visszaélés és a tanítás felfüggesztése miatti hallgatói diszkrimináció vádjával.

Hangsúlyozta, hogy pénzügyi nyomást is gyakorolnak rájuk: fizetéscsökkentések és büntetések révén.

Ennek ellenére a rektor többször is tárgyalt Đuro Macut kormányfővel, aki közeli munkatársa Aleksandar Vučić elnöknek.

„Rektorként kötelességem találkozni a miniszterelnökkel” – mondta Đokić. Elmondása szerint a megbeszéléseken a következő tanévre vonatkozó felvételi eljárásról, valamint az online oktatás megszervezéséről egyeztettek, hogy a hallgatók befejezhessék a tanévet.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!