A Mandiner cikkében azt írta, hogy a magyar állampolgárságú S. Józsefet Beregszászon fogták el a toborzók, majd Ungvárra vitték, ahonnan állítólag Munkácsra szállították. Ott, egy erdőben megverhették a férfit, a támadói vasdorongokat is használtak S. József testvére szerint.
A támadás után másnap kiképzőtáborba küldték a férfit, ahol összeomlott. A táborból kórházba került, ahol a testvére állítása szerint az orvosok azzal hitegették a családtagokat, hogy minden rendben lesz. A férfit végül a beregszászi elmegyógyintézetbe szállították át, ahol meghalt.
Az áldozat Sebestyén József korábban kijelentkezett ukrán lakcíméről, ami védelmet jelentett a besorozás ellen, az igazolást azonban később érvénytelenítették.
Csütörtökön délelőtt a férfi testvérének bejegyzése és a profilja is elérhetetlenné vált a Facebookon.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán csütörtökön délelőtt részvétet nyilvánított egy „kényszersorozás következtében elhunyt” magyar férfi családjának. (Ukrajnában nincs sorkatonaság, így a kényszersorozás szó nem pontos, jelenleg kötelező mozgósítás van a háború miatt.), jegyzi meg a 444.hu.
Orbán Viktor bejegyzése után nem sokkal a Külügyminisztérium is lépett: berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, ezt Magyar Levente, a minisztérium miniszterhelyettese jelentette be Facebook-oldalán.
„A mai nappal azonnal berendeljük Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe”, írta.
A halál oka állítólag vérömleny okozta trombózis, amit a verés súlyosbíthatott.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

