Három szabálysértési feljelentést tett a rendőrség, továbbá 190 személyt igazoltattak az elmúlt éjszaka folyamán, közölte a szerb Belügyminisztérium, egyben felhívja a polgárok figyelmét arra, hogy kerüljék a törvénytelen cselekedeteket.

A közleményben kiemelik, hogy minden blokádot felszámoltak Szerbiában és a fővárosban is, és minden út járható.

A Belügyminisztérium felhívja a polgárok figyelmét, ne kövessenek el törvénytelen cselekedeteket, ne csináljanak olyasmit, amivel veszélyeztetnék a saját, vagy mások biztonságát.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!