A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra május végén megkapta a helyszíni feltételeket a „Belgrád Központ” néven is ismert Prokop vasútállomás peron gerendáinak rekonstrukciójához. A dokumentáció szerint a gerendákon – azok fesztávjának közepén, az alsó zónában – repedések jelentek meg, ezért megerősítésük vált szükségessé, írja a Forbes.
„A Belgrád Központ vasútállomás peron gerendáin a fesztávok közepén repedések jelentek meg az alsó zónában. A belgrádi IMS Intézet vizsgálatai alapján megállapították, hogy ezekben a gerendákban a vasalás jelentősen kisebb a tervezettnél” – áll a Forbes Srbija által idézett jelentésben.
A vizsgálatot követően újraszámolták a szerkezeteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy meg kell erősíteni a meglévő gerendákat.
Továbbá a beton alapok és a megerősítendő peron gerendák között fém oszlopok beépítése is szükséges.
A helyszíni feltételeket május 28-án adta ki az Infrastruktúra számára az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúráért Felelős Minisztérium, mint az illetékes szerv.
Egy héttel ezelőtt, július 2-án az Infrastruktúra kérelmet nyújtott be az építési munkálatok engedélyezésére. Ennek eljárása még folyamatban van.
Július elején az Infrastruktúra éves közbeszerzési tervébe is beillesztette a „Belgrád Központ vasútállomás peron gerendáinak megerősítése – objektum rekonstrukciója” elnevezésű beszerzést.
A közbeszerzési kiírás a harmadik negyedévben, vagyis július és szeptember vége között várható.
A helyszíni feltételek szerint a munkálatok két kataszteri parcellán zajlanak majd. Mindkettő az állomás központi részén, a peronokat magában foglaló területen található.
Mivel speciális munkálatokról van szó, azokat csak olyan cégek végezhetik, amelyek megfelelő tapasztalattal és képzett mérnöki személyzettel rendelkeznek – áll a helyszíni feltételek dokumentumában.
„Különös figyelmet kell fordítani a munkavédelmi előírások betartására is, mivel a munkálatok bonyolult körülmények között zajlanak.”
A dokumentumban az is szerepel, hogy a munkálatok „az objektum funkciójának zavarása nélkül” végezhetők el, a munkavégzés helyszínén minimális területfoglalással.
A gerendák megerősítése mellett az Infrastruktúra áprilisban engedélyt kapott két oszlop javítási munkálataira is, amelyek a Prokop vasútállomás föld alatti részén találhatók. Az Infrastruktúra július 8-án bejelentette ezen munkálatok megkezdését, és az eljárás folyamatban van, az Építésügyi Minisztériumnak még ki kell adnia a munkálatok bejelentésének visszaigazolását.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

