A Belgrád–Budapest gyorsvasút kiépítése közös feladata, célja és érdeke a Kínai Állami Vasúttársaságnak és a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalatnak – hangzott el pénteken Pekingben a szerb Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium vasúti és intermodális közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Milan Petrović, valamint a Kínai Vasútak vezérigazgató-helyettese, Di Wei találkozóján, írja a Vajdasági RTV.
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra közleménye szerint e nemzetközi gyorsvasút megépítése a „Egy övezet, egy út” kezdeményezés keretében nemcsak gazdasági projekt, hanem egyben a Szerbia és Kína közötti barátság megerősítése is, amelyet sikeresen ápol Aleksandar Vučić és Hszi Csin-ping elnökök.
A felek hozzátették, hogy a kínai és a szerb vasúttársaság tovább mélyíti együttműködését a projekt megvalósításában, valamint a tudás, tapasztalat és modern technológiák cseréjében, annak érdekében, hogy a gyorsvonatok minél előbb összekössék Szerbia és Magyarország fővárosait.
A szerb delegáció és a Kínai Állami Vasút vezetősége közötti találkozót a 12. Gyorsvasúti Világkongresszus keretében tartották meg, amelyet Pekingben rendeznek meg.
A szerb küldöttség tagja Zoran Jevtić, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vezérigazgatója is.
A Kínai Vasutakkal való együttműködés keretében a szerb delegáció tagjai lehetőséget kaptak arra is, hogy kipróbálják a legmodernebb kínai nagysebességű vonatot, amely 350 km/órás sebességgel közlekedik Qinghe és Taizicheng városok között.
Petrović és Jevtić – a Kínai Vasutak meglátogatása és a pekingi gyorsvasúti kongresszuson való részvételük során – ellátogattak a Kínai Vasutak rendszer-tesztelő központjába is, ahol minden rendszert, beleértve a nagysebességű vonatokat is, vizsgálnak.
„Ez egy egyedülálló lehetőség volt arra, hogy megismerkedjünk a legkorszerűbb kínai nagysebességű vasúti technológiákkal, amelyek – a kínai és a szerb vasúttársaságok sikeres együttműködésének köszönhetően – már hazánkban is eredményesen alkalmazásra kerülnek” – zárul a közlemény.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

