Ma harminc éve történt a II. világháborút követő nyolc évtized legnagyobb mészárlása (amit az Ukrajna elleni háborúban elkövetett háborús bűnök sem múltak felül sem múlt felül) a kelet-boszniai kisváros környékén. Több mint nyolcezer – óriási többségében – muzulmán férfit és kiskorú fiút géppuskáztak le egyenruhás szerb katonák feletteseik parancsára. Mintegy ezer áldozat holttestét a mai napig nem találták meg, a kutatás – nyugat-európai és ausztrál segítséggel – továbbra is folyik. A múlt héten is eltemették újabb hat azonosított áldozat maradványait.
A világ szerencsétlenebb részein – pontosan a háborús bűnök országában és annak szomszédságában – azonban Srebrenica úgy merül feledésbe, hogy sokan nem tanulták meg, mi történt ott, kik gyilkoltak le kiket és milyen máig tartó hatása maradt a tragédiának. Felejteni – azt könnyebb.
Persze vannak helyek, ahol szembenéztek a bűnökkel – pedig nem is ők voltak a leghibásabbak. A 370 fős holland ENSZ-békefenntartó egység nem tudta megakadályozni a szerb gonosztetteket – ezért a holland kormány 2002-ben lemondott! A jugoszláv területen elkövetett háborús bűnök törvényszéke 2004-ben népirtássá nyilvánította a történteket, amit 2007-ben a Nemzetközi Bíróság is megerősített.
Az ENSZ Közgyűlése 2024-ben hivatalos emléknappá nyilvánította július 11-ét. A világ országai közül 19 szavazott nemmel:
Közöttük „természetesen” Szerbia, amelynek fegyvereivel és hathatós támogatásával történt a tragédia. De szégyenszemre az Orbán-kormány is Szerbiával meg a következő kommunista diktatúrákkal együtt szavazott: Belarusz, Észak-Korea, Kína, Kuba – és persze Oroszország.
Boris Tadić szerb köztársasági elnök (2004–2012) elismerte a népirtást és el is látogatott a srebrenicai emlékhelyre. Utóda, Tomislav Nikolić ugyan bocsánatok kért az elkövetett bűnökért, de nem volt hajlandó népirtásnak nevezni a tragédiát. A jelenlegi szerb államfő is ellátogatott Srebrenicába, aztán mégis az emléknap ellen szavaztatta diplomatáit.
A város ma Bosznia-Hercegovina szerb entitásához tartozik, ahol szerb zászlók lengenek és azokat éltetik hivatalosan, akik parancsot adtak a mészárlásra. Milorad Dodik, a Republika srpska elnöke “fabrikált mítosznak” nevezi az egészet. Egyes boszniai szerb és szerbiai csetnik csoportok gúnydalok fabrikálásával dicsekszenek a szégyenletes bűntett következményeivel, amelyek az áldozatok kínján és fájdalmán „szórakoznak”. Nem kívánjuk az áldozatok emlékével egyszerre említeni ezeket a gyalázatos megnyilvánulásokat, de tudni kell róluk, valamint arról, hogy a Dodik-félék ezt is megtűrik saját soraik között. Ugyanaz a szánalmas vezető, akit Orbán Viktor kormánya euró-százmilliókkal töm a szakadár entitás fenntartására.
Európa számos tisztességes pontján idén is megemlékeznek a tömeggyilkosságról. A londoni Szent Pál székesegyházban például kétezer meghívott vett részt a június 17-ei emlékrendezvényen, közöttük brit miniszterek, kormányfő-helyettesek, bosnyák és horvát vezetők. A ceremóniát élőben közvetítették és a felvétel továbbra is megtekinthető: https://www.youtube.com/live/mD4d6bY4irk?t=3639s
A Szabad Magyar Szó tavaly körkérdést indított annak felmérésére, hogy mit gondol a vajdasági magyarság, mert bizony a magyarországi sajtóból lesújtó vélemények voltak kiolvashatók és feledésbe merülnek a történések.
A válaszadók 92 százaléka úgy tartotta, hogy igenis népirtás történt Srebrenicában és ugyancsak szinte teljes mértékben azt gondolják: emlékezni kell és nem felejteni. A résztvevők több mint 80 százaléka elítélte a magyar kormány azon döntését is, hogy az ENSZ-ben az emléknap ellen szavazott.
A srebrenicai emléktemető (Fotó: Shutterstock)
