A jubileumi, 25. Exit fesztivál csütörtökön, július 10-én kezdődött a péterváradi várban. A hivatalos megnyitó előtt, 23:30-kor, minden színpadon csend uralkodott el. Az „Újvidék emlékezik 2024.11.01.” üzenettel és 16 perc néma tisztelettel a fesztivál az előző évektől eltérő módon nyílt meg. A csend után egyetemisták léptek fel a főszínpadra.

Fellépett Gala is, a híres „Freed from Desire” című dal énekesnője, mely a tiltakozások egyfajta himnuszává vált.

Gala szerbül azt üzente: „Szerbia, mutasd meg a világnak, hogy a népnek van ereje… Pumpálj, bre!”, a közönség pedig „pumpálj” kiáltással válaszolt neki.

Véres a kezetek (Fotó: 021.rs)

A péterváradi várban megrendezett fesztiválon fellépett az Atheist Rap punkzenekar is, a színpadon a háttérben „Véres a kezetek” üzenettel.

Egyébként – ahogy azt korábban bejelentették – úgy tűnik ez lehet az utolsó Exit fesztivál, amelyet Újvidéken rendeznek meg.

A fesztivál ideje alatt a polgári gyűlések résztvevői, diákok és a Szabad Egyetem képviselői „engedetlen sétát” szerveztek a Mihajlo Pupin sugárúton, ahol beszélgettek a fesztivál külföldi látogatóival, és bemutatták nekik az országban történteket: a tetőomlástól kezdve a tiltakozásokon át a rendőri brutalitásig.

Ezekről az eseményekről fotókiállítást is szerveztek. Az engedetlen sétát a fesztivál minden  napján megszervezik.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

 

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!