A wimbledoni férfi egyéni elődöntőben elszenvedett veresége után a szerbiai egyetemisták támogatásukról biztosították Novak Đoković teniszezőt.

„Te vagy a legnagyobb, Nole! Szeretünk és pumpálunk tovább!” – írták a belgrádi Orvostudományi Kar hallgatói, a leendő elektromérnökök pedig azt üzenték: a meghívásuk továbbra is érvényes.

Đoković a meccs után azt mondta: továbbra is támogatja a szerbiai egyetemistákat és népet.

„Mindig érzem a nép támogatását, és hálás vagyok ezért. Részben az országban uralkodó helyzet miatt, részben azért, mert a pályafutásom a végéhez közeledik, az emberek még jobban kiállnak mellettem. Természetes, hogy a nép és a fiatalok mellett állok, ezt már mondtam” – tette hozzá Đoković.

Az első helyen kiemelt Jannik Sinner mindössze egy óra és ötvenhárom perc küzdelem után a wimbledoni férfi egyéni elődöntőjében 6:3, 6:3, 6:4-re nyert Novak Đoković ellen.

Fotó: AP/Kirsty Wigglesworth
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!