Nagykanizsán tartott kongresszust szombaton a Tisza Párt. A délelőtt óta folyó rendezvényen Rost Andrea, Tarr Zoltán, Bódis Kriszta és Bujdosó Andrea beszéde után egészségügyi, vízzügyi és oktatási kerekasztalt is tartottak, illetve számos beszédet meghallgathatott, még annál is több motivációs videót megnézhetett a közönség, de az esemény nem múlhatott el a pártelnök beszéde nélkül – írja a 444.hu.

Magyar elmondása szerint nem ígérgetni jött, hanem egy közös utat ajánlani arról, hogy érdemes az emberséges és működő Magyarországhoz vezető úton a Tiszával tartani. Szerinte most már nemcsak a tanulás ideje van itt, hanem a közös cselekvésé is, arra kell készülni, hogy a Tisza választási győzelme után azonnal érezni lehessen, hogy az elmúlt 20 év zsákutcája után másik irányba fordul az ország. Azt ígérte, nem fognak mindent kikukázni az elmúlt két évtizedből, ami jó, és valódi közérdeket szolgál, azt megtartják, és megpróbálják még jobbá tenni. A mottójuk ez lesz: rendszerváltást békésen, felelősséggel.

Arról beszélt, már el is indultak a másik úton, fognak hibázni a jövőben is, mert nem propagandisták, nem régi szereplők. A Tisza olyan emberekkel dolgozik, akik most tanulják a politikát, és nem egy újabb parlamenti mandátum reményében, kényszerből végzik a munkájukat, nem fertőzte meg őket az elmúlt 20 év rendszerének a mérge.

Magyar szerint a kipróbált, dörzsölt káderek juttatták idáig Magyarországot: volt a baloldal, ami nyolc év alatt három, milliárdos miniszterelnököt adott, és volt a jobboldal, ami csak politikai termékként tekintett a polgári Magyarország eszméjére. Magyar úgy fogalmazott, tudják, hogy az egyértelmű társadalmi többségük utat fog nyerni a választásokon, ezért a választások után azonnal cselekedni kell.

Magyar beszélt az újjáépítés négy pilléréről is (lakhatás, vasút, rezsi, legokosabb magyarok hazahozatala a nagyvilágból), egy olyan magyar New Dealt terveznek, ami valóban újraindítja a gazdaságot.

Magyaer arról beszélt, hogy legalább 20 000 milliárd forintot loptak el Orbánék úgy, hogy abból sem a költségvetés, sem a magyar emberek nem látták ennek hasznát. Ha ez bent maradt volna a magyar gazdaságban, működő országot lehetett volna építeni.

Magyar Péter Nagykanizsán (Magyar Péter/FB)