Vasárnap 16 órától nagyszabású tiltakozó megmozdulás kezdődik Užicében, az esemény szervezői pedig közzétették a terveiket is. Mint ismeretes, a dél-szerbiai városban napok óta forrnak az indulatok az aktivisták és a polgárok letartóztatása miatt.
A szervezők közölték, hogy vasárnap 16 órai kezdettem megtartják a nagygyűlést.
A szervezők tájékoztatása szerint az ország többi részeiből is érkeznek tiltakozók Užicébe, köztük motorosok is, akik Belgrádból és Požegából indulnak.
„Már dél körül kint leszünk az utcán. A motorosok 16 órakor érkeznek, és vendégeket várunk Szerbia különböző részeiből is. A motoros felvonulás után 17 óra körül kezdődnek a beszédek, majd sétára indulunk, és blokád alá vonjuk a főutat.
A tiltakozás kilenc órán át tart a kilenc letartóztatott személy miatt.
Mint ismeretes, korábban hét személyt tartóztattak le Užicében, miután blokád alá vették a főutat, és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték őket. Két nappal később újabb két užiceit is előzetesbe helyeztek, akiket a tiltakozások után vettek őrizetbe – így összesen kilenc embert tartanak fogva.
Az užicei tiltakozók július 10-én ultimátumot adtak: vasárnapig engedjék szabadon az összes előzetesben lévő személyt, ellenkező esetben még nagyobb tiltakozást szerveznek.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

