A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) a júniusi áramszámlán arról értesítette a fogyasztókat, hogy a következő hónaptól megváltozik a befizetéshez használt bankszámla – a korábbi kincstári számla helyett az összegeket ezentúl az Alta Banka folyószámlájára kell befizetni.

Amint azt a Nova ekonomija írja, ez a bank Davor Macura, a Szerb Haladó Párthoz közel álló üzletember tulajdonában van.

A számlákon az új folyószámlaszám: 190-99870-10.
Érdekesség, hogy ez a számla egy magánbanknál, az Alta Banknál van vezetve, ellentétben a korábbi kincstári számlával – a változás okáról azonban semmilyen magyarázatot nem adtak.

A Nova ekonomija kérdéseire az Alta Bankkal kötött szerződés részleteiről és az együttműködés esetleges következményeiről az EPS nem válaszolt.
Nem világos, hogy az Alta milyen módon részesül majd kifizetésben ezért a szolgáltatásért, és mekkora jutalékot fog felszámolni.

Az EPS 2025 első három hónapjában 46,2 milliárd dinár bevételt ért el a lakossági áramellátásból, míg a vállalatok áramellátásából 54,8 milliárd dinár folyt be. Úgy tűnik, ez a pénz ezentúl az Alta Bankon keresztül áramlik majd.

Korábbi együttműködés az EPS-szel

Az Alta Pay már 2023 novembere óta profitál az EPS-szel való együttműködésből, amikor is közvetítő lett az áramszámlák online befizetésében – a közvállalat honlapján és a számlabetekintési („Uvid u račun”) alkalmazáson keresztül.

Amint azt az N1 írta, az EPS megvásárolta a szoftvert, majd annak kezelését, az online fizetés lebonyolítását és a weboldalon való megjelenést is ennél a magáncégnél hagyta – közbeszerzés nélkül.

A szolgáltatásért járó bevételen felül az EPS ajándékba adta az Alta Pay-nek azt a szoftvert is, amely 28,77 dinár bevételt termel minden egyes tranzakció után az alkalmazáson keresztül.

Az év elején az „Uvid u račun” alkalmazásnak már 720.000 felhasználója volt. Ha csak ezek fele ezen keresztül fizeti be az áramszámlát, az Alta a jutalékból több mint 10 millió dinár bevételhez jut havonta.

A digitalizáció keretében az EPS 2023 novemberében 106 saját pénztárát zárta be, 2024 februárjától pedig a számlákat már nem lehet befizetni az EPS ablakainál – csak elektronikusan vagy bankok, posták és egyéb pénzintézetek pénztárain keresztül.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!