Az Axiom–4 küldetés tagjait szállító Dragon űrkapszula tegnap kora délután vált le a Nemzetközi Űrállomásról, hogy megkezdje útját a Föld felé. A kapszula mintegy 22,5 órás út után érkezik meg.
A küldetés végén, ha minden a tervek szerint alakul, a Csendes-óceán előre kijelölt zónájában landol, írja a HUNOR Magyar Űrhajósprogram közösségi oldalán.
Kapu Tibor és csapata június 25-én indult a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra, ahol két hetet töltöttek.
A Magyar Űrhajós Program tájékoztatása szerint a magyar szakember sikeresen elvégezte mind a 25 tudományos kísérletét. A HUNOR-csapat tagjai a houstoni Axiom Space irodájából és a budapesti Payload Support Centerből támogatták.
„Ez a küldetés az egy éve tartó közös munka gyümölcse, és bátran kijelenthetem: történelmet írtunk. És bár a küldetés űrbéli szakasza lezárult, még csak most kezdődik a java!” – írta a Facebookon Cserényi Gyula, Kapu Tibor tartalékosa, a program résztvevője. Hozzátette:
„A Földre visszatérő minták és mérési adatok kiértékelése most következik, és ezekből a magyar tudomány számára is fontos eredmények születhetnek.”
A landolás itt követhető élőben:
Az utolsó manőver (Fotó: HUNOR – Magyar Űrhajós Program)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

