Az autokratáknak világos választ kell adni, nem elég a diplomáciai megoldás és a kompromisszum, és ez alól Aleksandar Vučić sem kivétel. Az EU túl régóta biztosít teret neki ahhoz, hogy folytassa a demokrácia rombolását Szerbiában – nyilatkozta az N1-nek Thijs Reuten holland EU-képviselő, aki felszólította képviselőtársait, hogy reagáljanak Pavle Cicvarić szüleinek a levelére.

„A polgárok jogállamot, felelősségvállalást, a korrupció büntetését, a nepotizmus felszámolását akarják. Nem okolom őket ezért, és szerintem Vučić elnök azt reméli, hogy a tiltakozások elhalnak, és őt továbbra is támogatja az EU. Ha majd megszűnik a nemzetközi figyelem, arra készül, hogy erőszakot alkalmaz majd a tüntetőkkel szemben, és nekünk ezt meg kell akadályoznunk” – mondta.

Reuten szerint az EU még mindig a régió stabilitásának a zálogát látják a szerb elnökben.

„Szerintem ez hiba, olyan, mintha egy pirománnak adnának feladatot egy tűzoltóbrigádban. Ezt a leuralást meg kell állítanunk. Reálisaknak kell lennünk, nem hunyhatunk szemet a negatív helyzet felett” – tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egyetért-e azzal az értékeléssel, miszerint az EU-nak fontosabbak a gazdasági érdekei, mint az alapvető értékei, azt válaszolta: ilyen tendenciák léteznek, de nem szabad feláldozni az elveket ezért.

Thijs Reuten szerint az Európai Parlament a nyári szünet után újabb határozatot tűz majd napirendre Szerbiáról.

Miért hallgat az Európai Unió?

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!