Slobodan Jaramazović, a Spartacus Kosárlabdaklub elnöke a Basketball Sphere-nek nyilatkozott a klubot érintő, ebben a pillanatban a legfontosabb kérdésről, és jó híreket közölt – a következő idényben mégis Szabadkán rendezik meg a csapat mérkőzéseit a Bajnokok Ligájában!

Korábban arról számoltunk be, hogy a városi önkormányzat nem hagyta jóvá a sétaerdei sportcsarnok lelátóinak további felújítását, amelyet a klub korábban már saját forrásból finanszírozott, és emiatt a Spartacus nem tudta volna Szabadkán játszani a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) égisze alatt megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája-mérkőzéseket, mivel a csarnok ebben az esetben nem felelt volna meg az előírásoknak.

Nem sokkal azután, hogy több tájékoztatási eszköz is közölte a hírt, egyre nagyobb lett a polgárok felháborodása és gyorsan kiderült, hogy szerb bajnokság ezüstérmes csapata megkapta a szükséges engedélyt a lelátó felújítására.

„Nyugtalanított bennünket, hogy a városi önkormányzat nem válaszolt a június 12-én elküldött beadványunkra. Végül azonban kiderült, hogy félreértés történt, a levél valójában soha nem jutott el a polgármesterhez. Ezt követően ő azonnal, 24 órán belül megoldotta a problémát. Ezért köszönet illeti, és közösen folytatjuk a sport és a kosárlabda megerősítését Szabadkán” – mondta Slobodan Jaramazović a Basketball Sphere-nek.

Bakić cáfolja, hogy nem engedélyezték volna a sportcsarnok felújítását

Így az ezüstérmes szabadkaiaknak mégsem kell majd Szegeden vagy Eszéken – tehát az országon kívül – lejátszania az európai mérkőzéseit, egészen pontosan a Benfica, a Gran Canaria és a Le Mans ellen.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!