Hétfőn 59 hallgató jelent meg Újvidéken a Jogtudományi Kar vizsgáján, keddre pedig 170 hallgató jelezte részvételét, a Belgrádi Orvostudományi Karon 3000 diák jelentkezett a kollokviumokra, mondta a Prva Televízióban Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter.
Kiemelte, hogy senkinek sincs joga megakadályozni azokat a hallgatókat, akik vizsgázni szeretnének, és szomorúnak nevezte, hogy a rendőrségnek kell biztosítania a vizsgák lebonyolítását.
A Jogtudományi Kar vizsgáinak megtartását akadályozni próbáló blokádkísérletet – amelyet a Újvidéki Vásáron szerveztek meg – úgy értékelte, hogy az „rosszindulatú kísérlet az akadémiai élet normalizálásának megakadályozására”.
„Ez egy veszélyes precedens, és nem tartozik a hallgatói követelések körébe – ez inkább rendőrségi, mintsem akadémiai probléma, hiszen alkotmányos szabadságjogokat nem lehet veszélyeztetni. Senkinek nincs joga megsérteni más szabadságát, különösen nem az egyetemeken, és a rendőrségnek kell biztosítania a vizsgázás szabályszerűségét” – mondta a miniszter.
Stanković szerint a felvételi kvóták meghatározásával a kormány jó szándékot mutatott, ugyanakkor a blokádok megszüntetéséről az egyetemek rektorainak, a dékánoknak és maguknak a diákoknak kell dönteniük.
A tiltakozó hallgatók kedden reggel is összegyűltek az Újvidéki Vásárnál, hogy kifejezzék tiltakozásukat amiatt, hogy ebben az épületben szervezik meg a Jogtudományi Kar vizsgáit. Jelen volt a rendőrség is, de ezúttal egyszerű egyenruhában.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

